acer
Pékárú hűtés

Zöldség, Gyümölcs hűtés

Pékáru hűtés

Hús hűtés

Tejtermékek hűtése

Jépálya hűtés

Ipari technológia

Tervezés – Fejlesztés – Tanácsadás – Kivitelezés
Felújítás – Vezérlés – Alkatrészek

Cégünk több éves szakértelemmel és tapasztalattal kínál – a hatályos élelmiszeripari előírásoknak és egyéb törvényi követelményeknek – megfelelő megoldásokat a tervezéstől a kivitelezésig, karbantartásig a sütőipar területén tevékenykedő vállalkozásnak (kenyérgyárak, tésztaüzemek, pékségek, cukrászdák). Célunk, hogy partnereink a termékeik eltarthatósági idejének (hűtés vagy fagyasztásos eljárással) meghosszabbításával eredményesen javíthassák mind piaci előnyüket, mind versenyképességüket.

A sütőiparban is jelentős változást hozott a fagyasztásos technológia megjelenése és térhódítása. Ez a technológia üzleti szempontból hatékony és olcsó lehetőséget jelent még a legkisebb kereskedelmi egységeknek is, hogy mindig friss árut tarthassanak széles választékban. A fagyasztott technológia lényege, hogy egy központi üzemben – olcsón és hatékonyan – állítják elő a sütőipari termékeket, melyeket fagyasztás után csak közvetlenül az értékesítést megelőzően, igény szerint sütnek készre.

 

Hűtés - Fagyasztás

A fagyasztásos eljárás során felmerülő hűtéstechnikai igény több jól elkülöníthető részre tagolódik:

 

 

Kocsis vagy tálcás sokkolók:

Nagyobb mennyiségben gyártó élelmiszer üzemek gyakori berendezése. Teljesítményét tekintve az egy regálos betárolástól a több regálos nagyteljesítményű gyorshűtőkig terjed. A betárolt regálok hűtése oldalirányból történik, lehetővé téve az összes termékek egyszerre való, egyidejű lehűtését.

 

Spirál fagyasztó:

A spirál fagyasztó esetében a szállítószalagot függőleges spirál alakban vezetik fel. Kis alapterületű helységekben kiváló, mivel magas fagyasztási teljesítményt nyújt. Kialakítható dupla rendszerként a hűtőközeg maximális kihasználása érdekében. Így egy rendszeren belül megoldható az előhűtés és a termék közepéig való átfagyasztása.

 

Hűtőkamrák:

A modern hűtőkamrák kiváló hőszigetelő panelből készülnek. Tetszőleges méretben, esztétikus megjelenésben, egyedi igényeknek megfelelően kialakíthatóak.

 

Fagyasztószekrény:

Egyaránt alkalmas hűtésre, kéregfagyasztásra, mélyhűtésre. Ideális kis fagyasztási mennyiségek esetében. Az élelmiszereket keretes kocsi tálcára helyezik, majd betolják a fagyasztószekrényekbe.

Kifejezetten alkalmas - többek között - pékáruk hűtésére. Az egyik szekrényből ahol az élelmiszerek megfagytak a gázt az előhűtendő élelmiszerek szekrényébe vezetik át, ezzel a berendezés teljesítményük hatásfoka megnövekszik.

 

Forrás: KOMA hűtőkamrák